Ez az éjszaka olyan volt, amit még a legtapasztaltabb sofőrök is próbálnak elkerülni. A hó sűrű függönyként hullott, a fényszórók alig tudtak áthatolni a fehér viharon, a szél pedig úgy süvített, mint egy dühöngő fenevad, jégcsapokat vágva az ablaküveghez. Az út úgy tűnt, mintha lélegezne – néma és fenyegető. Szergej Volkov, húszéves tapasztalattal a volán mögött, dermedten szorította a kormányt. Az ösztöne — ami már oly sokszor megmentette — azt súgta neki, hogy valami nincs rendben.
És akkor meglátta.
Sötét alak az út szélén, szinte elnyelte a hóvihar. Túl késő volt véletlen utazókhoz. Túl elhagyatott hely. Túl veszélyes. De Szergej nem tudta csak úgy ott hagyni.
A találkozás
Megállította a kamiont és kilépett a fagyba. Ott, a hóban betakarva, egy fiatal nő feküdt. Ajkai kékek, arca halálsápadt, vékonyan öltözött — teljesen alkalmatlanul ehhez a télhez.
– Hé! Hallasz engem? – kiáltotta megrendült hangon, megérintve a vállát.
Ajkáról halk nyögés tört elő. Élt.
Gondolkodás nélkül a karjaiba vette, és bevitte a fülke melegébe. A fűtést maximumra kapcsolta, betakarta egy takaróval, és egy termosz forró teát tartott elé, remélve, hogy legalább egy kortyot le tud nyelni.
Az ujjai alig mozdultak, mintha az életbe kapaszkodtak volna, de a szemei zárva maradtak.
A név, ami mindent megváltoztatott
Szergej tekintete a kabátjára esett. Valami megcsillant — egy pénztárca. Egy pillanatig habozott. Soha nem kutakodott volna más dolgai között. De most ez volt az egyetlen módja, hogy megtudja, ki ő.
Drága bőrpénztárca. Benne – néhány bankjegy, kártyák, iratok. És akkor meglátta.
Marija Lebegjeva.
A név úgy csapott le rá, mint a villám. A levegő bennrekedt a tüdejében, vére megfagyott az ereiben.
Az a vezetéknév… Lebegjev. Ugyanaz, amit tíz éve próbált kitörölni az emlékezetéből. Annak az embernek a neve, aki tönkretette az életét, mindent elvett tőle, és arra kényszerítette, hogy eltűnjön.
És most, ott ült a fülkéjében ennek az embernek a lánya.
Véletlen – vagy csapda?
Szergej keze megremegett a kormányon. Lehet ez valóban véletlen? Egy lány a hó közepén, egy elhagyott úton, azzal a névvel, amitől a legjobban rettegett? Vagy ez egy jól előkészített csapda volt, hogy előcsalogassák annyi év után?
Figyelte a sápadt, törékeny és tehetetlen alakját, de belül érezte: nagyobb veszélyt hordoz, mint a kinti vihar. Be kellene jelenteni a rendőrségen? Elvinni a kórházba és eltűnni? Vagy kockáztatni, és megvárni, míg elmondja az igazat?
Mindegyik lehetőség veszélyes volt. De otthagyni – az elképzelhetetlen lett volna.
Út az ismeretlenbe
A kamion falta a behavazott kilométereket, a fülkében pedig nagyobb csend uralkodott, mint odakint a hideg. Szergej szíve hevesen vert, tudta: ez nem egy hétköznapi véletlen volt. Ez az éjszaka egy történet kezdetét jelentette, ami elől tíz éve menekült.
És most a múlt ott ült mellette, takaróba burkolva, vacogva a hidegtől – de félelmetesebb volt, mint a hóvihar, ami be akarta őket kebelezni.
Nem tudta, hogyan végződik ez az út. De egy dolog biztos volt: az élete soha nem lesz már a régi.
Отправить ответ