Amikor nyugodtan olvastam a nappaliban, ez is csak egy átlagos este kellett volna legyen. A lámpa meleg fénye, a lakás csendje, a kezemben a könyv, amire egész nap vártam. Kint sötétedett, a világ békésnek és biztonságosnak tűnt. Legalábbis addig a pillanatig.
Először halk dörrenést hallottam. Mintha valahol messze elhaladt volna egy teherautó. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget – egészen addig, amíg a ház enyhén meg nem remegett. A falon lógó kép megmozdult, a pohár az asztalon megcsörrent, és kint villogni kezdett az utcai lámpa.
Felemeltem a tekintetem a könyvből. Újabb dörrenés. Ezúttal erősebb. Aztán fényvillanás – és sötétség. Az egész ház teljes csendbe és sötétségbe borult, melyet csak távoli kiáltások és egyre közeledő szirénák hangja tört meg.
Kiszaladtam az erkélyre. A látóhatáron sűrű füst emelkedett, vörös fényvillanások világították meg. Úgy nézett ki, mintha valami felrobbant volna. Az emberek kiszaladtak a házakból, valaki segítségért kiáltott, más csak hitetlenkedve állt. A mobilhálózatok nem működtek, az internet eltűnt.
Senki sem tudta, mi történik. Csak azt, hogy történt valami. És hogy ez nem lehet véletlen.
Néhány perc alatt az átlagos estét rémisztő káosz váltotta fel – olyan jelenet, amely egy katasztrófafilm elejére emlékeztetett. Csakhogy ezúttal nem fikció volt. Mi voltunk benne.
Отправить ответ