Hajnal volt, alig múlt el négy óra, amikor a segélyhívó központ egy különös hívást fogadott. Egy gyermekhang — remegő, alig hallható suttogásban — mintha egy szekrény mélyéről szólt volna:
„Apa a padló alatt van. Már régóta…”
A gyerek nem mondta meg a címet, de a vonal vezetékes volt — egy elhagyatott erdei házból, néhány kilométerre Tichá Dolina falujától.
Egy hely, ahol hivatalosan már évek óta senki sem élt.
Egy ház, amit a falubeliek messziről elkerültek.
Az elfeledett ház
Amikor a rendőrök megérkeztek, csak a köd és a némaság fogadta őket. Az elvadult fű felett párás fátyol lebegett. Az öreg faház bezárt zsalugáterekkel, résnyire nyitott ajtóval állt némán.
Belül minden elhagyatottnak tűnt. De a nappaliban, egy szakadozott szőnyegen, egy kislány ült. Kilenc, talán tíz éves lehetett. Koszos ruhák, kócos haj, ölében egy fej nélküli baba.
Az egyik rendőr odalépett.
– „Hogy hívnak?”
– „Eliška.”
– „Egyedül vagy itt?”
– „Nem… Apa is itt van. A padló alatt.”
A kandalló előtti pontra mutatott.
A szeme nyugodt volt. Túlságosan is.
A padló alatt
Amikor a technikusok felszedték az öreg deszkákat, a levegő megdermedt. Nem fizikailag – hanem érzetre. Mintha minden elhallgatott volna. Még a lélegzetük is.
Aztán…
egy csontváz.
Emberi maradványok, fóliába tekerve. Egy leszakadt kötött pulóverdarabbal — Eliška felismerte.
„Ez volt rajta, amikor kiabált. Aztán… csend lett.”
A test a földön feküdt, a fejénél egy rozsdás serpenyő — benne megszáradt vérnyomok.
És az anya?
Amikor az anyjáról kérdezték, Eliška sokáig hallgatott. Végül ennyit mondott:
„Itt volt. Néha.
Amikor apa kiabált, azt mondta, többé nem kell hallgatnunk rá.
És aztán… már nem volt.”
Az anyának nyoma veszett. Semmilyen nyilvántartásban nem szerepelt. Eliška soha nem járt iskolába, orvosnál sem volt. Mintha nem is léteztek volna.
A ház volt az egész világuk. Apa, anya… és a csend.
Megválaszolatlan kérdések
A halottkém szerint a férfi nagyjából 15 hónapja halt meg. Eliška tehát több mint egy évet töltött egyedül, az apja holttestével a padló alatt.
Nem járt iskolába, nem volt étel… csak a maradék készletek és anyja hangja, amelyet néha a falakból hallott.
Amikor megkérdezték, miért csak most telefonált, vállat vont:
„Anya azt mondta, ha telefonálok, jönnek a férfiak, és elvisznek.
De most már nem válaszol… ezért hívtam.”
Mit mond a falu?
Tichá Dolinában nem szívesen beszéltek az esetről. De néhány idős lakos még emlékezett Radek Valenta nevére — egykori tanár, aki eltűnt egy tűzeset után. Azt mondták, elköltözött a feleségével és a lányával a hegyekbe.
Senki sem látta többé. De a ház ott maradt.
És éjszaka, mesélték néhányan, gyerekdalok hallatszottak belőle.
Ma
Eliška pszichológusok felügyelete alatt áll. Új családja, új iskolája van. De nem beszél.
Éjjel gyakran sikít álmában:
„Hideg van a padló alatt… és ő még mindig lélegzik…”
A rendőrség még mindig keresi az anyát — de mintha sosem létezett volna.
Nincsenek ujjlenyomatok. Nincsenek iratok. Semmilyen nyom.
Csak a ház.
A fej nélküli baba.
És az a pillanat, amikor a csend mindenkiben megbénult, aki ott volt.
Отправить ответ