A férjemmel már régóta álmodoztunk egy közös nyaralásról, de valahogy sosem jött össze. És akkor – csoda történt! – sikerült kiszakítanunk néhány napot. A repülőjegyet szó szerint az utolsó pillanatban vettük meg, ezért külön sorokba kerültünk. Engem ez különösebben nem zavart: a lényeg az, hogy együtt leszünk a tengernél. Két óra külön nem a világ vége.
Beszálltam a gépbe, és kerestem a helyemet. Elhaladtam a férjem mellett, és a szemem sarkából megláttam, ki ül mellette. Egy fiatal lány – olyan húszéves lehetett – ultrarövid farmernadrágban, élénkvörös rúzzsal, és olyan hosszú szempillákkal, mint a legyező.
Nem vagyok féltékeny típus, szóval csak magamban elmosolyodtam: „Na, jó, hadd üljön mellette.”
De úgy fél óra repülés után feltűnt, hogy… mondjuk úgy, túlságosan is felszabadultan viselkedik.
Kacéran suttogott valamit a férjemnek, nevetett minden megjegyzésén, még akkor is, ha ő csak egyszavas válaszokat adott. Időnként „véletlenül” hozzáért a karjához, megkérte, hogy adjon neki vizet, vagy vegyen ki valamit az ülés alól.
A férjem úgy viselkedett, mint egy úriember – teljes érdektelenséggel. Minden rendben lett volna, ha a lány nem tette volna fel hosszú lábait az előtte lévő ülés háttámlájára – pont a férjem arca elé, mintha direkt mutogatná magát.
Na, itt telt be nálam a pohár. Nem tűrtem tovább, és kemény leckét adtam ennek a kis csábítónak.
Felálltam, lassan végigsétáltam a folyosón, kezemben egy műanyag pohár kávéval. Odaértem az ő sorukhoz, kedvesen mosolyogtam, lehajoltam a férjemhez, és megpusziltam az arcát. De közben… „véletlenül” rosszul mozdítottam a kezem.
– Ó… elnézést kérek – suttogtam szinte bocsánatkérően, miközben egy csepp forró kávé pont a lány combjára esett.
A lány úgy ugrott fel, mintha megcsípték volna.
– Maga megőrült?! – kiabálta olyan hangosan, hogy az utasok is felkapták a fejüket. – Ezek vadonatúj nadrágok voltak!
Én továbbra is udvarias mosollyal válaszoltam:
– Igen, a nadrágokat én is észrevettem. Egész úton olyan szorgalmasan mutogatta őket, hogy lehetetlen volt nem észrevenni. Most talán végre le tudna ülni normálisan?
A lány fújt egyet, előhúzott egy melegítőnadrágot a táskájából, és hangosan elviharzott az illemhelyre átöltözni.
A férjem rám nézett olyan tekintettel, mintha azt mondaná: „Te aztán tudsz valamit.” Én pedig visszaültem a helyemre, és először a repülés alatt nyugodtan kinyitottam az újságot.
Отправить ответ