Néhány héttel ezelőtt megismerkedtem egy fiatal férfival. Kellemes, megnyerő, figyelmes – mintha egy romantikus regény lapjairól lépett volna ki. Virágot hozott minden ok nélkül, kedves üzenetekkel ébresztett minden reggel, gyengéden udvarolt. Meg voltam győződve róla: ő az. Az én emberem.
Már többször találkoztunk nála, és amikor felvetette, hogy legközelebb jöjjön ő hozzám, habozás nélkül beleegyeztem. Egyedül élek – ha a kutyámat nem számítjuk, aki egyébként kedves és nyugodt, és még a postásra sem szokott ugatni.
Amikor beléptünk az udvarba, a kutya mintha megőrült volna. Hangosan ugatott, hátrahúzta a füleit és ugrált. Teljesen ledöbbentem. Ilyet még soha nem csinált.
– Nem tetszik neki az energiád – viccelődtem, hogy oldjam a feszültséget.
A barátom erőltetett mosolyt vágott, de láttam, mennyire megfeszült.
– Nem vinnéd inkább be? Ki tudja… még megharap – morogta.
– Ugyan, ne félj, nem olyan. Lehet, hogy csak nem szereti a parfümödet – mondtam, és bevezettem a kutyát a házba. Bezártam a konyhába, hogy ne zavarjon. De nem nyugodott meg – kaparta az ajtót, vonyított, ugatott, mintha veszélyt érzett volna.
A barátom azt mondta, kényelmetlenül érzi magát, nem tud maradni, és… elment.
Ezután eltűnt. Nem válaszolt sem a hívásaimra, sem az üzeneteimre. Egy szó sem. Egyszerűen eltűnt. Egy héttel később pedig valami szörnyű dolgot tudtam meg – és akkor megértettem, miért viselkedett furcsán a kutyám 😨😱
Folytatás 👇👇
Néhány nappal később megláttam őt a hírekben. Letartóztatták. Súlyos szerek hatása alatt ült volán mögé, és elütött egy gyalogost a zebrán.
Álltam a telefonommal a kezemben, elsápadva a rémülettől. És csak egy kérdés járt a fejemben: mi lett volna, ha a kutyám ezt nem érzi meg? Ha ott marad nálam? Ha elalszom, és ő elmerül abban a valóságban, amiben volt?
Azóta soha nem kételkedem az állatok ösztöneiben.
Néha sokkal többet tudnak, mint mi.
Отправить ответ