Az erdő sűrű sötétségbe burkolózott. Mintha maga az éjszaka eggyé vált volna az imént elkövetett gonoszsággal. A nedves földön, egy öreg tölgyfa gyökerei mellett egy öregember ült. Nehézkesen lélegzett, teste gyenge volt, de a szemében valami rosszabb égett, mint az öregség — árulás. Nem idegenektől, nem ellenségektől, hanem a saját gyermekeitől. Azért hozták ide meghalni, elvakítva a pénz és az örökség utáni vágytól.
Árulás a gazdagságért
Évekig épített házat, művelte a földet, minden fillért megtakarított — meggyőződve arról, hogy így biztosítja gyermekei jövőjét. De amikor elérkezett az öregség, csak terhet láttak benne. Várták a halálát, és amikor az nem jött el, úgy döntöttek, hogy siettetik.
Az éjszaka leple alatt mélyen bevitték az erdőbe. Étel nélkül. Víz nélkül. Remény nélkül. Csak hideg és csend.
— „Hadd fejezzék be a vadállatok” — suttogta az egyik lány, elfordítva a tekintetét.
— „Senki sem fogja tudni. Azt fogjuk mondani, hogy eltűnt” – tette hozzá a fiú, és a gázra lépett.
Az autó eltűnt a sötétségben. Az öregember egyedül maradt, dideregve a hideg földön.
Szemei a vadonra szegeződtek
Először csendben volt, egy tölgyfa kérgéhez simulva. De minél sötétebb lett, annál nagyobb félelem kerítette hatalmába. Minden hang fenyegetésnek tűnt számára, minden árnyék veszélynek. Aztán meghallotta – a farkasok távoli üvöltését.
Az ágak recsegtek. Léptek közeledtek. Az öregember megpróbált felkelni, de a lábai nem hallgattak rá. Szeme elkerekedett, amikor egy hatalmas farkas bukkant elő az ösvényről, fényes bundája csillogott a holdfényben, éles fogai pedig villogtak.
„Ez a vége” – gondolta.
Becsukta a szemét, és imádkozni kezdett, halálos támadásra számítva.
Egy csodára, amire senki sem számított
De a támadás elmaradt. A farkas nem ugrott fel. Megállt előtte, és sokáig bámulta. Nem volt harag a szemében.
Percek teltek el. Aztán még többen jöttek ki az erdőből — egy egész falka. Körülvették az öregembert, de senki sem nyúlt hozzá. Épp ellenkezőleg, körülötte hevertek, mintha emberi pajzsot alkotnának. Az egyik farkas egy száraz gallyat tett a lábához. Egy másik közelebb bújt, hogy testével melegítse.
Az öregember sírt és imádkozott. Nem tudta elhinni: a vadállatok irgalmasabbak voltak iránta, mint a saját gyermekei.
Mentés
Az éjszaka lassan telt. Reggel egy erdész, aki a környéken sétált, arra járt. Amit látott, szóhoz sem jutott: az öregember nyugodtan ült a farkasok között. A farkasok pedig, meglátva egy embert, csendben felálltak és hátraléptek, mintha átadnák valakinek, akivel biztonságban lehet.
Az erdész elvitte a faluba, adott neki vizet, élelmet és fedelet a feje fölé. És tőle tudták meg az emberek a szörnyű igazságot.
Utóhatás
A történet gyorsan elterjedt. Először a környező házakban, majd az egész országban. Az emberek megdöbbentek: a vadállatok több emberséget mutattak, mint saját gyermekeik.
A fiú és lánya, akik az örökség és a vagyon érdekében tervezték a halálát, lelepleződött. A vagyon helyett szégyent, megvetést és büntetést kaptak.
Az öregember, bár lesújtotta az árulás, túlélte. Soha többé nem bízott a gyermekeiben, de hitt a csodákban – azokban, amelyek onnan jönnek, ahonnan a legkevésbé számítunk rájuk.
Tanulságok
Ez az esemény mindenkinek emlékeztette: a hozzájuk legközelebb állók árulása a legfájdalmasabb seb. De ugyanakkor bebizonyította, hogy csodák léteznek, még ott is, ahol nincs remény.
A farkas, a vadság szimbóluma, megmentővé vált. És a gyerekek, akiket szeretniük és védeniük kellett volna, rosszabbnak bizonyultak, mint bármelyik vadállat.
Отправить ответ