Amikor a szívem már nem dobogott az ő lépteivel: egy történet, amit soha nem felejtek el

Amikor utoljára dobtam el az ágat, minden pont olyan volt, mint mindig. Ő úgy indult utána, mint a szélvihar, szemében fénnyel és örömmel, ami minden ugrásában ragyogott. Luna — a hűséges barátom, a kis lázadóm hatalmas szívvel. De azon a napon minden megváltozott. Futni kezdett… és soha többé nem jött vissza.

Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó dobás. Hívtam, néztem minden bokorba, figyeltem minden neszre. De az erdő mintha visszatartotta volna a lélegzetét. A csend — ami valaha meleg és barátságos volt — most nehézzé és kegyetlenné vált.

Több volt, mint egy kutya

Luna akkor lépett be az életembe, amikor már majdnem elvesztettem a hitem a csodákban. Egy kis szőrgombóc, aki első pillantásra helyet talált a szívemben. Ő mindent érzett — az örömömet, a fájdalmamat, a félelmeimet. Viharok idején az orrát a tenyerembe rejtette, napsütéses napokon pedig órákon át futkározott a réteken, örömével még a legkomorabb járókelőket is megfertőzve.

Szövetségesek voltunk mindenben: csínyekben, kalandokban, csendes estékben a kandalló mellett. Én beszéltem — ő hallgatott. Nem azért, mert értette a szavakat, hanem mert érezte azok igazságát.

A pillanat, ami mindent megváltoztatott

Azon a napon megszűnt dobogni a szíve. A szél mintha magával vitte volna a levelekkel együtt. És az én szívem… összetört. Csak a mozdulatlan póráz maradt az ajtó mellett. Csak az illata a régi takarón. Csak az üres hely a lábam mellett.

A ház túl csendes lett. Túl üres. Még az eső hangja sem tölti be az űrt. Rajtakapom magam, hogy várom őt — bármelyik pillanatban meghallhatom a mancsai kopogását a padlón. De a csend nem hazudik.

Emlék, ami örökké élni fog

Luna az én csodám volt, a sors ajándéka. És bár már nincs mellettem, ott él minden lélegzetemben, minden szívverésemben. Azt mondják, az idő gyógyít. De vannak sebek, amelyek sosem gyógyulnak be teljesen.

Tudom, hogy egy nap újra találkozunk — ott, ahol nincs fájdalom és búcsúzás. Addig is… őt hordozom magamban. Örökké.

Aludj békében, drága Lunám. Te voltál a fényem, a megmenekülésem és a leghűségesebb barátom