Az esküvői terem ragyogott a fénytől és az örömtől. Nevetés, pohárcsilingelés hallatszott, a levegőben rózsák illata és ünnepi ételek ínycsiklandó aromája keveredett. A zenekar vidám dallamokat játszott, a vendégek izgatottan várták az ifjú pár megérkezését.
Egy sarokban ült Alekszej Kovalenko a hétéves fiával, Artyommal. A kisfiú tágra nyílt szemekkel itta magába a körülötte lévő szépséget – soha életében nem látott még ilyen pompát. Számára ez varázslat volt. Az apjának viszont az esküvők mindig fájdalmat hoztak – egy szorító érzést a lelkében.
Alekszej valaha maga is ott állt az oltár előtt. Volt idő, amikor hitt az örök szerelemben, de a sors kegyetlenül elvette tőle. Csak Artyom maradt – az egyetlen fény az életében.
– Apa, szerinted szép a menyasszony? – suttogta Artyom.
– Azt hiszem, igen – felelte csendesen Alekszej. – Viktor nagyon szereti őt.
Az igazság pillanata
A zene elhallgatott. Minden tekintet a fehér rózsákkal díszített boltívre szegeződött. A ceremóniamester ünnepélyesen bejelentette az ifjú pár érkezését, és a terem tapsviharban tört ki.
Először Viktor lépett be – magabiztosan, mosolyogva, büszkén. Úgy nézett ki, mint aki megnyerte az élet legnagyobb kincsét. De mellette…
Alekszej ledermedt.
A levegő megállt körülötte. A szíve úgy vert, mint még soha.
Ő volt az.
A nő, akit gyászolt. A nő, akiről azt hitte, rég meghalt. A nő, akit mindennél jobban szeretett.
A menyasszony, aki nem létezhetett volna
A szemei – ugyanaz a meleg barna tekintet. A hűvös szépsége, a mozdulatai, a mosolya – nem lehetett tévedés.
Alekszej évekig azt hitte, hogy örökre elveszítette őt. Hogy az élete már soha nem lesz a régi.
És most ott állt, élve. Még rosszabb – a legjobb barátja menyasszonyaként.
Artyom meghúzta az apja kabátujját:
– Apa? Mi van veled? Úgy nézel, mintha szellemet láttál volna…
Alekszej nem hallotta. A tekintete csak őt követte.
A menyasszony is észrevette őt. A mosolya eltűnt. Az arca elsápadt, az ajkai remegni kezdtek. Felismerte őt.
A múlt sebei
Visszatértek az emlékek: az otthonuk, a nevetése, a közös esték. Aztán – az a végzetes éjszaka. A fájdalom. A veszteség. A vég.
De ha életben van… miért tűnt el? Miért hagyta, hogy azt higgye, meghalt?
És miért van most Viktor oldalán?
Csendes találkozás
– Apa, ismered őt? – kérdezte Artyom remegő hangon.
Alekszej a kezével az asztalba kapaszkodott, nehogy összeessen. A világ körülötte elhalványult. A zene, a vendégek, az ünnepi nyüzsgés – minden eltűnt. Csak ő létezett.
Az asszony, akit egykor a feleségének nevezett.
És most – a legjobb barátja menyasszonya.
Egy befejezés, amit senki sem várt
A terem tovább nevetett és ünnepelt, de három ember – Alekszej, Viktor és ő – számára minden örökre megváltozott.
A múlt, amit már régen eltemettek, újra életre kelt. Olyan titkokkal együtt, amelyek képesek voltak teljes életeket romba dönteni.
Milyen titkot rejtegetett? Miért tűnt el? És milyen igazság – ami még a halálnál is félelmetesebb – állt a visszatérése mögött?
A válaszok nem csak egy esküvőt pusztíthatnak el, hanem barátságokat, szerelmet és bizalmat is – mindazt, amit öröknek hittek.
Отправить ответ