Forró augusztusi nap volt a város szélén. Az utak üresek voltak, a levegő vibrált a hőségtől, és semmi sem utalt arra, hogy néhány percen belül valami… hihetetlen fog történni.
Egy elhagyatott épület parkolójában egy férfi – körülbelül negyvenes – állt egy fehér furgon tetején, és dühödten verte szét azt egy nagy kalapáccsal. Minden egyes ütés messzire visszhangzott. A karosszéria behorpadt, az üveg megrepedt, a lemez eldeformálódott.
Az emberek azt hitték, megőrült. Valaki hívta a rendőrséget.
Amikor a járőr megérkezett, problémás sofőrre vagy dühkitörésre számítottak. De a valóság sokkal összetettebb volt.
A férfit Márknak hívták. Az autó az övé volt – nap mint nap árut szállított vele. De az utóbbi hetekben furcsa érzése volt. Úgy érezte, valaki figyeli. Nem tudta, ki és miért, de valami nem stimmelt.
Nyomozni kezdett. Szétszedte a belső teret, és talált egy apró elektronikus modult. Majd még egyet. És akkor már biztos volt benne – valaki lehallgató- és nyomkövető eszközöket szerelt a járművébe.
Kétszer is jelentette a hatóságoknak. Válasz nélkül.
Ezért úgy döntött, olyasmit tesz, amit lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Nyilvánosan és hangosan megmutatja, mi történt vele. Nem a figyelemért – csak végre nyugalmat akart. Azt akarta, hogy valaki végre komolyan vegye.
A rendőrök először hezitáltak. De amikor Márk megmutatta nekik az eszközöket, amiket kiszedett az autóból, és a fényképeket, amiket készített… elnémultak.
Jegyzetelni kezdtek. És először valóban kérdezni kezdtek.
Отправить ответ