A határ menti Lhota pod Lesem elhagyatott vasútállomásán egy fekete hátizsák hevert a padon – egyszerű, semmi különös. Az eső kopogott a bádogtetőn, a szél papírokat sodort a kuka körül. Egy lélek sem volt a közelben – csak egy üres váróterem, és egy régi biztonsági kamera, amely lassan fordult körbe.
Az ország másik végében egy kis lakásban ült Jan Dvořák elemző. Egykor a katonai elhárításnál dolgozott, de már évekkel ezelőtt hátat fordított annak az életnek. Csendes, visszavonult életet élt – egészen addig a pillanatig, míg régi, titkosított eszközén meg nem jelent egyetlen szó:
„Aktiválva”
Jan megdermedt.
A hátizsák nem volt véletlen. Egy kísérleti program része volt, amit több mint tíz éve meg kellett volna semmisíteni. Nem lett volna szabad forgalomban maradnia – különösen nem aktív adóval. Jan tudta, mit jelent ez: valaki szándékosan újraindította.
Néhány órával később már a helyszínen volt. De a hátizsák eltűnt. Csak egy apró papírdarab maradt utána, beszorítva a pad deszkái közé. Ez állt rajta:
„Még tartozol egy válasszal. Itt kezdődött. Itt is fog véget érni.”
Attól a naptól kezdve hasonló jelek tűntek fel szerte az országban. Egy elhagyatott hegyi tanyán. Egy városi alagútban. Egy bezárt kórházban. Mindig csak pár percre – mintha valaki próbálgatná, mi működik még.
Jan tudta, hogy ez nem lehet véletlen. Valaki újraindított egy régi játékot. És neki vissza kellett térnie – még ha ez azt is jelenti, hogy fel kell nyitnia azt, amit örökre el akart temetni.
Mert az a hátizsák nem csupán egy tárgy volt.
Kulcs volt.
És amit kinyit, az sötétebb, mint amit valaha is el tudott volna képzelni.
Отправить ответ