Hűvös, de napos őszi nap volt. A szél játszadozott a levelekkel, és a napfény átszűrődött a kopár fák ágai között. A távolban, egy kis erdei temető szélén megjelent egy nyúl. Lassan és óvatosan lépdelt a moha és kövek között. Teste nehéz és kerek volt – új életet hordozott magában. Mégis, a szeme szomorú volt, fáradt, tele emlékekkel.
Odaért ahhoz a helyhez, ahol a párja nyugodott. Itt, egy lapos kő alatt, száraz levelek rétege alatt feküdt a nyúl, akit szeretett. Hirtelen halt meg – elveszett egy heves vihar során, amelyre az erdő lakói sosem felejtenek. Azóta a nyúl minden nap eljött ide. Nem beszélni. Csak hogy közel legyen. Hogy ugyanazt a levegőt szívja, amit egykor ő is.
De aznap valami más volt.
A sírkő tövénél valami szokatlan hevert. Egy kis, bőrből készült tárgy. A nyúl odalépett, és visszatartott lélegzettel nézett rá: egy pénztárca. Régi, gyűrött, de még mindig épségben. Nem értette, hogyan kerülhetett oda. Az erdőben? Egy sírnál? És egyáltalán, kié lehetett?
A kíváncsiság erősebb volt, mint a félelem. Lassan, tappancsaival kinyitotta.
És abban a pillanatban megállt az idő.
A pénztárcában nem volt pénz, sem iratok – csak egy fénykép. Kicsi, fekete-fehér. Ő és ő. Fiatalok, boldogok, szerelmesek. Egy fénykép, amelyről azt hitte, rég elveszett a tavaszi áradás során. És a kép alatt… egy összehajtott cédula. Régi, de nem ázott el. Kézzel írva, amit azonnal felismert:
„Ha ezt olvasod, akkor megtaláltad, amit kellett. Ez nem véletlen. Ez emlék. És az emlék több, mint a jelen. Lélegezz. Menj tovább. Én itt maradok, de neked élned kell. Értünk. És érte… vagy érte.”
A nyúl megdermedt. Aztán mélyet lélegzett. A szeme könnybe lábadt. Nem tudta felfogni, hogyan került a cédula pont ide. Ki tette oda? Mikor? És miért pont most?
De talán ez nem is volt fontos. Talán valami másról szólt – arról a különös érzésről, hogy a szeretet még a halál után is köztünk van. A csendben. A levelekben. A véletlen tárgyakban. A sírnál hagyott pénztárcában.
Aznap a nyúl megfordult, és hazafelé indult. Nem könnyebben. De biztosabban. A hasában megmozdult az új élet. És tudta, hogy már nincs egyedül.
Отправить ответ