Korai tavaszi reggel volt, és az erdőt még csendes köd borította. A harmatcseppek és az őszi avar maradványai között egy kis nőstény nyúl osonott. Valamit keresett reggelire — talán egy pitypanggyökeret, vagy egy gombász által otthagyott répa maradékát.
De aztán meglátott valami szokatlant. Két kő között valami sötét és fényes feküdt. Közelebb ment, és óvatosan megszagolta. Nem volt sem étel, sem kő. Egy emberi tárgy volt: egy pénztárca.
Először megijedt. De a kíváncsiság győzött. Óvatosan megfordította mancsával a pénztárcát. Egy fénykép esett ki belőle. A képen egy kisgyerek volt, ölében egy piszkos plüss nyúllal.
A nyuszit kirázta a hideg. Az a plüss játék pont úgy nézett ki, mint ő. És a gyerek szemei… tele voltak örömmel, de valami mással is. Szomorúság? Vágyakozás?
A nyulakat általában nem érdeklik az emberi dolgok. De ez a nyúl hirtelen megfordult, és befutott az erdő mélyébe. Mintha tudta volna, merre kell mennie. A pénztárcát ott hagyta. Csak a fényképet vitte magával, óvatosan a fogai közé szorítva.
A pénztárca utolsó oldalán volt még egy kártya. Gyűrött volt és alig olvasható. Ez állt rajta:
„Aki megtalálja, megérti.”
Отправить ответ