Dávid sosem illett a többiek közé. Már gyerekkorától kezdve az idősebb generáció tagjaihoz vonzódott – azt mondta, velük jobban megérti egymást, mint a kortársaival. Huszonhárom éves volt, amikor találkozott Helenával. A nő elegáns volt, művelt, titokzatos múlttal és hihetetlen élettörténettel. Hetvenegy éves volt.
Véletlenül találkoztak a könyvtárban, ahol ugyanazt az életfilozófiáról szóló könyvet kölcsönözték ki. Szóból szó lett, a kávét újabb kávé követte… Fél év múlva Dávid megkérte Helena kezét. A családja dühöngött. A barátai nem hittek neki. A társadalom elítélte őket. De ő azt mondta: „Ez szerelem, nem terv. Több élet van benne, mint bármelyik huszonévesben.”
Az esküvő egy kis panzióban zajlott le Dél-Csehországban, két tanú jelenlétében. Helena mosolygott, de a szemei elgondolkodóak maradtak.
Egy héttel később, egy csendes reggeli során antik asztaluknál, Helena kérdést tett fel Dávidnak, amely elvette a lélegzetét.
Ránézett, és halkan ezt mondta:
„Dávid… Ha holnap úgy döntenék, hogy minden vagyonomat jótékony célra ajánlom fel, velem maradnál? Nem mint egy gazdag nő férje, hanem mint egy idős, beteg lélek mellett álló férfi, aki őszintén szeret?”
Dávid megmerevedett. A kezében tartott kávéscsésze mozdulatlanná vált. A tekintete az asztalra esett.
„Miért kérdezed?” – motyogta.
„Mert erre a kérdésre adott válasz megmutatja, hibáztam-e. És neked is megmutatja, ki vagy valójában.”
Csend. Hosszú, nehéz, kimondatlan igazságokkal teli. Dávid nem bírta tovább. Szótlanul felállt, felvette a kabátját, és elment. Sem aznap, sem másnap nem tért vissza.
Helena megértette. Másnap reggel valóban új végrendeletet írt. Teljes vagyonát egy magányos időseket támogató alapítványnak adományozta. A lábjegyzetben ez állt:
„Aki a lelket szereti, az nem távozik a vagyon miatt.”
Egy évvel később Dávid közösségi médiás „influencerként” tűnt fel. Egy podcastban azt mondta, „fiatalkori meggondolatlanság” volt. De a szeme üres volt.
Helena minden ősszel a nyugdíjasotthon kertjében ült, ahol sakkozott azokkal, akiknek nem volt senkijük. Mosolygott. Nem szomorúan, hanem annak tudatában, hogy néha egyetlen kérdés is elég ahhoz, hogy megmutassa, mennyit ér valójában a szeretet.
Отправить ответ