Teljesen hétköznapi este volt. Olyan, amikor a világ lelassul, és az ember végre egy pillanatra fellélegezhet. Mindenhol csend volt, csak a falióra ketyegése hallatszott. A karosszékben ültem, betakarózva egy pokróccal, kezemben egy félig olvasott könyvvel és egy csésze teával. Kint esett az eső, a lámpa fénye puha árnyékokat vetett a falakra. Minden békésnek, biztonságosnak, normálisnak tűnt.
És éppen ebben a pillanatban minden megváltozott.
Először csak egy halk hang volt — mintha egy mély, dörgő tónus, amit nem is igazán hall az ember, inkább valahol mélyen, a testében érez. Aztán enyhén megremegett a padló. Néhány másodpercig azt hittem, csak képzelődöm. De aztán megremegett a csillár, és az ablak hatalmas robajjal betört.
A csend eltűnt. Káosz lett.
Néhány másodperc alatt az otthonos lakás zajjal, porral és pánikkal teli hellyé változott. Óriási robbanás hallatszott, mintha valami a sarkon túl felrobbant volna. Egy polc leszakadt a falról, könyvek estek a földre, az utcán egy autóriasztó elkezdett vijjogni. Mezítláb rohantam ki az utcára, heves szívdobogással, anélkül, hogy tudtam volna, mit keresek vagy mi történt.
Amit láttam, olyan volt, mint egy világvégefilm jelenete.
Az egyik ház fölött sűrű füst gomolygott, kicsit arrébb egy autó roncsai hevertek, emberek kiabáltak, valaki sírt. A földön repedések jelentek meg, és bár nem tudtam pontosan, mi történt, egyértelmű volt, hogy ez nem „csak” egy áramszünet vagy vihar. Később kiderült, hogy egy föld alatti gázvezeték robbant fel, amelyet évek óta használaton kívülinek hittek – de sosem lett lezárva.
Másodpercek, amelyek mindent megváltoztattak
Sosem gondoltam volna, hogy velem ilyesmi megtörténhet. Hogy egy teljesen átlagos, békés este egy pillanat alatt a feje tetejére állhat. Hogy egyetlen pillanat kiragadhat a megszokott kényelemből, és szembeállíthat egy olyan félelemmel, amit az ember csak a filmvászonról ismer.
A tűzoltók tizenöt percen belül megérkeztek. Néhány embernek már nem lehetett segíteni. Másoknak szerencséjük volt — mint nekem. Csak megrázkódtam, néhány karcolással megúsztam — de életben maradtam. Életben, egy olyan helyen, ahol az élet még pár perccel ezelőtt magától értetődőnek tűnt.
Отправить ответ