Azon az éjjelen, mikor a falu aludt, három szökevény kopogtatott egy magányos kunyhó ajtaján az erdő szélén. Jeges szél fújt a hátuk mögött, de az üldözőiktől való félelem még rémisztőbb volt. Azt hitték, ott menedékre lelnek. Ehelyett egy furcsa kislánnyal találkoztak, aki örökre megváltoztatta a sorsukat.
Hívatlan vendégek
Három férfi – rongyosak, kimerültek, de eltökéltek. Megszöktek a börtönből, ahol minden nap örökkévalóságnak tűnt. Ignát lázban reszketett, arca hamuszürke, ajkai kicserepesedtek. Pavle, a legésszerűbb, próbálta kordában tartani a többieket. Bugaj pedig – egy vadállat őrült szemekkel – csak gúnyolódott és mohón tekintgetett körbe.
Az ajtót egy hétéves kislány nyitotta ki. Szemei hatalmasak voltak, szinte áttetszők, hangja vékony, mint egy csengő. Bemutatkozott: Ivanova Petrovna. De olyan felnőttes magabiztossággal mondta, hogy a szökevények nyugtalanul egymásra néztek.
– Nincsenek szüleim. Egyedül élek itt. Kértek teát? – kérdezte halkan és nyugodtan, mintha egyáltalán nem lenne szokatlan, hogy három idegen áll előtte.
Ikonok a sarokban
Miközben a kislány a tűzhely körül sürgölődött, Kuznyec elkezdte átkutatni a kunyhót. Egy sötét sarokban néhány régi, aranykeretes ikont talált. A rajtuk lévő arcok komolyak voltak, de a szemekben élő tűz izzott.
Letörölte róluk a port, mire a levegő azonnal megnehezedett. Habozás nélkül bedobta az ikonokat egy zsákba. Nem vette észre, hogy a kislány egy pillanatra megállt és felsóhajtott – mintha tudta volna, hogy onnantól nincs visszaút.
– Micsoda szerencse! – nevetett durván, és visszaült az asztalhoz.
Különös vendéglátás
Az asztalon már ott volt a gyógytea és a lepények. A férfiak mohón falatoztak, csak Ignát nem evett semmit. Fájdalmában összegörnyedt, remegett és rosszul volt.
– Nem félsz tőlünk? – kérdezte gúnyosan Pavle.
– Miért félnék? Tudom, miért jöttetek – válaszolta a kislány hideg nyugalommal.
Ez a mondat mindhármukat meglepte. Pavle csendben elkomorult, Kuznyec összerezzent, Bugaj pedig durván felnevetett. De a kislány tekintete mély volt, öreg és könyörtelen.
Az ítélet éjszakája
Mégis úgy döntöttek, elmennek. De amint elhagyták a kunyhót, az éjszaka megváltozott. Az út kanyargóssá vált, végtelenné nyúlt, köd gomolygott fel a földből. Minden lépésük úgy visszhangzott, mintha az erdő gúnyolná őket.
Reggel a falubeliek a falu közepén találták meg őket. Felismerhetetlenek voltak: hajuk teljesen megőszült, arcuk ráncos lett, szemük üres – mintha egyetlen éjszaka alatt évtizedeket öregedtek volna.
Rémület a kunyhóban
Amikor a falubeliek végre bemerészkedtek a kunyhóba, az ajtóban megálltak. Odabent minden ugyanúgy volt: a tea az asztalon, a lepények érintetlenül, a székek a helyükön. De az ikonok eltűntek.
És a padon ott ült a kislány. Arca már nem volt gyermeki. A szemeiben ősi, hideg erő ragyogott – valami, ami nem emberi.
Ekkor megértették: ő nem volt gyermek. Ő volt az őrző. Aki évszázadok óta védte a szent ikonokat. És aki meg merte érinteni őket – a legnagyobb árat fizette.
A kunyhó titka
Attól a naptól kezdve senki sem merészkedett a ház közelébe. Suttogták, hogy a ház a világok határán áll, és egy gyermeknek álcázott szellem lakik benne. Aki tisztátalan szándékkal lép be, megváltozva távozik – ha egyáltalán távozik.
A legenda ma is él: három szökevény, akik egyetlen éjszaka alatt megőszültek. De a hajuknál és ráncaiknál is félelmetesebbek voltak a szemeik – tele kimondhatatlan rémülettel.
És a kislány még mindig ott vár a kunyhóban. Várja a következőt, aki megismétli a hibájukat.
Отправить ответ