A nagyterem hangos volt a vidám beszélgetésektől, nevetéstől és zajtól. Suttogások, telefonkattintások és vidám zene hallatszott – az atmoszféra ünnepi volt, tele izgalommal és várakozással. Mindenki biztos volt benne, hogy a pár életének legboldogabb napjának lesz tanúja. De egy pillanat alatt az ünnepi öröm felejthetetlen jelenetté változott.
Tökéletes kezdet
A menyasszony közvetlenül a vőlegény mellett állt, szorosan fogta a kezét. Hófehér ruhája a földig ért, hosszú fátyla ragyogott a fényben. Mosolygott, de a szemében nyugtalanság árnyéka bújt meg.
„Minden rendben lesz,” súgta a vőlegény, Alekszandr Nyikolajevics, miközben megszorította a menyasszony kezét.
A menyasszony alig észrevehetően bólintott… és akkor történt valami egészen hihetetlen.
Az első mozdulat
Valami megmozdult. Nem mögötte. Nem mellette. Hanem közvetlenül a ruhája alatt.
A mozdulat finom volt, szinte észrevehetetlen, de túlságosan is valóságos ahhoz, hogy véletlen legyen. Mintha valami élő dolog rejtőzne az anyag alatt.
A menyasszony hátralépett, szemei elkerekedtek. Alekszandr ledermedt.
„Mi történt?” kérdezte remegő hangon.
A menyasszony nem tudott válaszolni. Az anyag ismét megmozdult, ezúttal sokkal egyértelműbben. A ruha megremegett, mintha valami titkot rejtegetne.
A terem hirtelen elnémult.
Halálos csend
A koszorúslány, Jekatyerina Szergejevna rémülten a szájához kapta a kezét. Anna Petrovna néni remegő ujjakkal keresztet vetett. Olyan csend lett, hogy mindenki lélegzetét visszatartotta.
A vőlegény arca kifehéredett, mint a kréta.
A menyasszony mozdulatlanul állt, nem mert megmozdulni. A félelem végigfutott a testén. A vendégek mind nézték, mozdulatlanul, pislogni sem mertek, várták a következő pillanatot.
Aztán halk susogás hallatszott. Halkan, de tisztán.
Már senkinek sem volt kétsége: valóban volt valami a ruha alatt.
A sokk pillanata
„Ez… valami vicc?” suttogta a tanú, Igor Vlagyimirovics, miközben körbenézett.
De senki sem nevetett. Senki sem mozdult.
Aztán a ruha erőteljesen megremegett – olyan erővel, hogy már nem lehetett kétség. Sikoltások törtek ki minden irányból. A nők felkiáltottak, a férfiak egymásra néztek, a gyerekek szüleik karjaiba bújtak.
A vőlegény mozdulatlanul állt, fehér volt, mint a fal.
Mi rejtőzött valójában a ruha alatt?
Azonnal elindultak a találgatások. Egyesek azt állították, hogy egy kismacska észrevétlenül besurrant a virágkosarakkal együtt, és valahogy a ruha alá került. Mások – babonásabbak – azt suttogták, hogy ez rossz előjel, a házasság balszerencséjének jele.
A menyasszony remegett, alig tudott megállni a lábán. A légkör feszült volt a végletekig. Mindenki érezte: tanúi valami szokatlannak, valaminek, amit soha nem fognak elfelejteni.
Egy befejezés, amit nem lehet elfelejteni
Bár a rejtély később megoldódott, a megremegő ruha és az elsápadt vőlegény képe örökre bevésődött az emlékezetekbe.
A szertartás folytatódott, de már semmi sem volt a régi. A nevetés erőltetett volt, a zene túl hangos, a taps üresen kongott.
A történetet a mai napig mesélik. Van, aki ideges mosollyal említi, mások még mindig borzongva emlékeznek vissza. Egy azonban biztos: azon a napon, amely a szeretet és boldogság szimbóluma kellett volna, hogy legyen, a fiatal pár egy titok hőseivé vált, amely beárnyékolta az egész ünnepet.
Отправить ответ