A város szélén álló kis kápolnában néma csend honolt. Csak halk zokogás törte meg a gyász pillanatait. A gyászolók feketébe öltözve, némán álltak az oltár előtt, ahol egy nyitott koporsóban feküdt a 18 éves Klára – egy fiatal lány, akit mindenki kedves, csendes lélekként ismert. Halála hirtelen és megmagyarázhatatlan volt. Az orvosok szívelégtelenséget állapítottak meg. A család teljesen összetört.
A legmélyebb fájdalmat édesanyja, Válková Renáta élte át. Egyetlen lánya elvesztése után nem volt hajlandó enni, aludni, élni. Folyton ugyanazt ismételte:
„Temessetek el mellé. Nélküle nem tudok tovább élni.“
A búcsú pillanatában Renáta a koporsóhoz lépett, hogy utoljára megsimogassa lánya haját. A kápolnában mindenki visszatartotta a lélegzetét, amikor fölé hajolt… és ekkor megtörtént.
Egy sikoly.
Rettenetes, szívszaggató, pánikteli. Renáta hátrált, megdermedve. A gyászolók a koporsóhoz siettek – és ők is látták.
Klára szeme résnyire nyitva volt. Az ujjai enyhén megmozdultak. Majd keze is megremegett.
Zűrzavar. Kiáltások. Azonnal mentőt hívtak. A temetésből egy pillanat alatt életmentő küzdelem lett. Az orvosok perceken belül megérkeztek – és valami hihetetlent közöltek: Klára életben volt. Egy mély katatonikus állapotban, alig észlelhető életjelekkel. Tévedésből halottnak nyilvánították.
Ma Klára az intenzív osztályon fekszik. Az orvosok csodáról beszélnek. Édesanyja a kezét fogja – most már nem a koporsónál, hanem a kórházi ágy mellett.
És az egész ország csak egyetlen kérdést tesz fel:
Hogyan történhetett ez meg? Hogy történhetett meg, hogy majdnem élve temették el őt?
Отправить ответ