Az egész úgy indult, mint egy szokványos hétvégi felújítás egy régi parasztházban, egy csendes faluban Tábor közelében. A házat a nagyszüleink építették közvetlenül az első világháború után, így legfeljebb porra, pókhálóra és néhány rozsdás szögre számítottunk.
Amit azonban találtunk, teljesen megváltoztatta a múlt iránti képünket – és talán a valóságot is.
Amikor a kamra padlóját bontottuk fel, egy üreges térre bukkantunk. Benne egy nehéz, fémből készült doboz feküdt, porral és valamilyen viasszal borítva. Nem volt rajta zár, csupán ismeretlen jelek, melyeket nem tudtunk azonnal azonosítani.
A doboz könnyedén nyílt ki – mintha csak ránk várt volna.
Odabent gondosan összehajtogatott levelek voltak, lenvászonba csomagolva, piros viasszal lepecsételve. Kézzel írták őket, régies, szinte kódolt magyarsággal.
Mellettük volt egy kis fémes szerkezet – leginkább egy iránytűre hasonlított, de a tű soha nem mutatott északra. Ha kézbe vettük, enyhén remegett.
Az egyik levélben ez állt:
„Ez az idő nem a tiétek. Ha ezt kinyitottátok, már túl késő.”
Először tréfának hittük – talán egy különc ősünk hagyatéka. De aztán furcsa dolgok kezdtek történni. Az órák elkezdtek késni, a tükrök bepárásodtak ok nélkül. A szerkezet pedig – mindig remegett, amikor megérintettük.
Végül felkerestünk egy történészt és okkult szimbólumok szakértőjét a Károly Egyetemről. Amikor meglátta a tárgyat, elsápadt. Azt mondta, hogy ez egy úgynevezett „Tükörkorszakból” származó ereklye – egy legendás időszakból, melynek létét a hivatalos történelem tagadja, de amelyről titkos naplók a 17. századból említést tesznek.
A teória szerint Közép-Európában egy időben két párhuzamos idősík létezett – és a mi leletünk ezek egyik rögzítő pontja lehetett.
Hogy pontosan mit jelent mindez, még nem tudjuk. De egyvalami világos: ez a ház már nem csak egy öreg épület.
Ez egy kapu. És aki száz évvel ezelőtt lezárta… nem számolt azzal, hogy valaki újra megnyitja.
Отправить ответ