Ádám kilencéves volt, és már három hónapja feküdt a brünni gyermekkórház intenzív osztályán. Az orvosok egy megnevezhetetlen betegséggel küzdöttek, amely napról napra gyengítette a testét. Az egészséges gyermek néhány hét alatt sápadt, kimerült, gépekhez kötött alakká változott. A diagnózis homályos volt – ritka, ismeretlen eredetű neurodegeneratív szindróma.
Ádám nem tudott járni, enni vagy beszélni. A szemei a nap nagy részében csukva voltak, és bár néha megpróbált mosolyogni, nyilvánvaló volt, hogy elveszíti erejét és akaratát a harcra. A szülei éjjel-nappal mellette voltak. Az orvosok már nem a gyógyulásról beszéltek – csak a méltó búcsúról.
Aztán jött a hétfő délután.
Furcsán csendes volt, szinte természetellenesen nyugodt. Feltámadt a szél, a kórház körüli fák susogtak, és akkor megtörtént. A hatodik emeleti nyitott ablakon át – amelyhez csak egy keskeny párkány vezetett – berepült egy varjú. Nagy volt, fekete, fénylő tollazattal és éles tekintettel. Nem ijedt meg. Nem próbált elrepülni. Ehelyett végiglépdelt a párkányon, csőrében kis gyógynövénycsokrot tartott, piros cérnával átkötve. Leült az Ádám ágya melletti asztalkára, és a gyógynövényeket a keze mellé tette.
Aztán – elrepült.
A nővér, aki ezt látta, elszaladt, mert valami különös dolognak volt tanúja. Hívta az orvosokat. Senki sem tudta megmagyarázni, honnan jött a madár, vagy hogyan tudta éppen ezt a különleges dolgot elhozni.
A gyógynövények szokatlanok voltak. Az egyik a tárnics régi változatára hasonlított, a másik egy ürömfajtára, de a harmadikat senki sem ismerte fel. Szárítottak voltak, de erőteljes illatot árasztottak. Az egyik orvos, aki régen lelkes gyógynövénygyűjtő volt, eszébe jutott egy 18. századi, elfeledett leírás – egy pestisjárvány idejéből származó elveszett recept. A leírás szinte ugyanazokat az összetevőket tartalmazta.
A szülők és az orvosok kétségbeesésében megszületett a döntés: kipróbálják az oldatot. Kis mennyiségben, orvosi felügyelettel.
És ekkor olyan dolgok kezdtek történni, amiket senki sem várt.
Ádám másnap reggel először mozdult meg hetek után. Kinyitotta a szemét. Érzékelt. A harmadik napon megmozdította a kezét. Az ötödiken vizet kért. A tizediken megpróbált felülni. Az orvoscsoport, amely korábban tehetetlen volt, most csodát látott.
A laboratóriumi elemzés kimutatta, hogy az egyik növény olyan alkaloidot tartalmazott, amely az ismert európai flórában nem található meg – olyan vegyületet, amely képes serkenteni az idegsejtek regenerációját. A tudósok forradalmi felfedezésről kezdtek beszélni.
De a kérdés megmaradt: Honnan szerezte a varjú ezt a keveréket? És miért pont neki hozta?
Egyesek szerint véletlen volt. Mások úgy beszéltek róla, mint „hírvivőről a világok között”. Egyes kultúrákban a varjakat az élet és a halál közötti határ őrzőinek tartják. Talán ez a varjú azért jött, hogy visszaállítsa az egyensúlyt.
Ma Ádám egészséges. Iskolába jár, gitározik, és minden nap, amikor elhalad a kórház előtti fa mellett, felnéz.
„Köszönöm,” suttogja minden alkalommal. „Ha valahol ott vagy… nem felejtettelek el.”
Отправить ответ