Amikor a volt rendőrtiszt, Tomáš K.-t elítélték egy bűncselekmény miatt, amelyet állítása szerint soha nem követett el, az óriási sokk volt számára – de még nagyobb szenvedést jelentett számára a kényszerű elszakadás kutyájától, Maxtól, akit kölyökkora óta nevelt. Max hű társa volt a szolgálatban és otthon is, és amikor Tomáš letartóztatásra került, a kutyát azonnal elvették tőle, és menhelyre vitték.
A börtöncellában Tomáš újra és újra feltette magának a kérdést: „Hogy van Max? Gondol rám? Vár még rám?”
Miközben a bíróságok a fellebbezéssel foglalkoztak és ügyvédei új eljárásért küzdöttek, Tomášnak csak egy kívánsága volt – hogy még egyszer láthassa Maxot. Több sikertelen kérelem és levél után, amelyeket a börtönigazgatóságnak és a menhelynek írt, végül az intézmény vezetése engedélyezett egy rövid, felügyelt találkozót.
Max, annak ellenére, hogy két éve nem látta gazdáját, azonnal felismerte őt. Amint meglátta Tomášt belépni a látogatószobába, olyan erővel rohant felé, hogy két dolgozónak kellett lefognia. Abban a pillanatban nem léteztek falak, nem volt büntetés – csak két régi barát, akik újra egymásra találtak.
Az esemény nemcsak az ott lévő őröket hatotta meg, hanem a közvéleményt is. A találkozásról készült videó nyilvánosságra hozatala után Tomáš ügye ismét a média figyelmének középpontjába került. Az új bizonyítékoknak köszönhetően most esély nyílt az eljárás újraindítására.
„Az, hogy újra megölelhettem Maxot, reményt adott nekem. Lehet, hogy az igazságszolgáltatás cserbenhagyott, de ő soha” – mondta meghatottan Tomáš.
Отправить ответ