Márk és Teréz már régóta tudták, hogy változásra van szükségük. Évek a zsúfolt, zajos, stresszes Prágában – elegük lett a forgalomból, a betonrengetegből, a rohanásból.
Egy hirdetésben találták meg, amit kerestek: egy régi kőház egy eldugott falu szélén. Olcsó volt, csendes, és „lelke volt”. Pont, amire vágytak.
De már az első nap furcsaságokkal kezdődött.
Az ablakok reggelente maguktól kinyíltak.
A tükörben néha valami elsuhant.
És az az érzés, mintha figyelnék őket – pedig egyedül voltak.
A pincében rátaláltak egy befalazott ajtóra.
A ház alaprajzán nem is szerepelt az a helyiség.
Amikor Márk betörte a falat, dermesztő hideg áradt ki – nem egyszerűen hűvös, hanem olyan, mintha az idő is megállt volna ott.
Odabent:
- egy régi bőrönd gyerekjátékokkal,
- remegő kézírással írt levelek kötege,
- és egy parafatábla fakuló fényképekkel…
Néhány képen az ő házuk volt – de teljesen más emberekkel.
Ezután minden éjjel különös dolgok történtek.
Lépések zaja a padláson.
Zárt ajtók, amik maguktól kinyíltak.
És Márk elkezdett beszélni álmában – idegen hangon. Olyan neveket mondott, amelyeket Teréz soha nem hallott – sem a családban, sem a faluban.
Amikor el akartak menni, már túl késő volt.
A ház nem engedte őket el.
Отправить ответ