A falu mögötti domboldalon állt egy farm, amelynek nevét ma már alig valaki ismeri. Régen egyszerűen csak „Öreg lófarmnak” hívták.
Ma benőtte a gaz, elhagyatott és néma.
A szél néha meglengeti az üres istálló ajtaját, a régi fakerítések nyikorognak – mintha suttognának olyan történetekről, amiket soha nem lett volna szabad elmesélni.
Húsz évvel ezelőtt azonban minden más volt.
A farm a Petrov család tulajdonában állt. A környéken mindenki ismerte őket – nemcsak a gyönyörű lovaik miatt, hanem mert szeretettel bántak velük.
Nyáron gyerektáborokat tartottak.
Hétvégenként lovasok edzettek ott az egész régióból.
A farm tele volt élettel, örömmel – szinte mesébe illő látvány volt.
Aztán jött az a nap.
A nap, amikor minden megváltozott.
Senki sem tudja pontosan, mi történt.
Egy reggelre a kapu zárva volt.
A lovak eltűntek.
A család nyomtalanul felszívódott.
A farm üresen maradt – mintha valaki sietve hagyta volna ott.
A faluban pletykák terjedtek.
Egyesek balesetről beszéltek.
Mások valami sokkal sötétebbről… árulásról, őrületről, halálról.
Aztán csend lett.
Az emberek elkerülték a helyet. A gyerekek sem kérdezősködtek többé.
Az évek múltával a farm benőtte a természet, és csak az emlékekben élt tovább.
Egészen egy novemberi délutánig.
Egy középiskolás diákokból álló csoport érkezett a közeli városból, hogy dokumentumfilmet forgassanak „Magyarország elfeledett helyeiről”.
A Petrov-farm is rajta volt a listán.
Nem számítottak semmi különösre.
Néhány felvétel, kis borzongás, némi romos épület – ennyi.
De amit ott találtak, mindent megváltoztatott.
Az egyik istálló nyitva volt.
Benn csönd honolt – csak az esőcseppek kopogtak a tető résein át.
És akkor meglátták.
Egy lovat.
Élő, sötét szőrű, homlokán fehér csillaggal.
Nyugodtan állt ott – mintha sosem távozott volna.
Nem volt víz, sem takarmány, az istálló romos volt.
Mégis egészségesnek tűnt. És nézett rájuk.
Egyenesen. A szemei… nem voltak normálisak.
Amikor egyikük közelebb lépett, suttogást hallottak.
Nem a fülükben. Nem a térben.
Bennük.
Ezután zaj hallatszott a főépület alsó szintjéről.
Lementek, és egy régi, átnedvesedett, szakadt, de olvasható naplót találtak.
Az egyik Petrov testvéré volt.
A lapokon a farm utolsó napjairól olvastak.
Furcsán viselkedő lovak.
Álmok, amelyek rémálommá váltak.
Hangok, amik a kút mélyéről jöttek.
És egy „fekete csődörről, aki sosem született meg – de lelkeket követel”.
Azóta semmi sem volt a régi.
Az egyik diák azóta sem tud nyugodtan aludni.
A másik eltűnt a közösségi médiából.
A harmadik pedig… többé nem hajlandó beszélni róla.
De a falubeliek újra suttogni kezdtek.
Éjszaka néha lovat látnak vágtatni a mezőkön.
Lovas nélkül. Árnyék nélkül.
És a farm ablakából néha fény szűrődik ki.
Pedig már régóta nem lakik ott senki.
Отправить ответ