Egy átlagos nyári este volt.
A Hradec melletti vidámpark zsúfolásig tele volt – nevetés, gyerekek, akik a szüleik kezét húzták, vattacukor és sült sajt illata keveredett a hangos zene és az attrakciók zajával.
Senki sem sejtette, hogy perceken belül olyasmi történik, amit máig senki sem tud megmagyarázni.
Új attrakció, új izgalom… és valami furcsa a kezelő szemében
Az év újdonsága a „Vihar 360°” volt – egy hatalmas körhinta, szabadon forgó kabinokkal, hosszú karokra függesztve.
Az ígért adrenalin miatt hosszú sorok kígyóztak előtte.
Az egyik kabinban egy 17 éves lány, Lenka ült két osztálytársával. Nevetett, de tanúk szerint idegesnek tűnt.
A kezelő hosszan állt az irányítópultnál. Az egyik munkatárs állítólag azt suttogta a másiknak:
„Valami nincs rendben ezzel…”
De akkor már túl késő volt. A gép beindult.
Egy sikoly. Egy zuhanás. Aztán halálos csend
Eleinte minden rendben ment.
Aztán, amikor a karok elérték a maximális sebességet, és a kabinok önállóan kezdtek forogni, felhangzott egy sikoly.
Nem örömsikoly.
Félelemmel teli sikoly, amely átvágta az esti levegőt.
Majd fémes reccsenés, csikorgás.
Az egyik kabin leszakadt.
A következő pillanatok mintha lassított felvételben történtek volna.
A kabin a levegőbe repült, forgott, majd lezuhant – egy elhagyatott céllövölde bódéra.
De az igazi rémület csak ezután következett.
Üres kabin. Semmi nyom. Mintha soha nem is lettek volna ott
A mentők és a tanúk a legrosszabbra készültek.
De amikor elérték a roncsokat, nem találtak semmit.
Se holttestet.
Se vért.
Se utasok nyomát.
A kabin üres volt.
A biztonsági kamerák felvételei használhatatlanok voltak – csak zavaros kép, digitális zaj.
Egy perccel az esemény előtt három személy volt látható, amint beszállnak a kabinba.
Egy perccel később – csak az üres roncs.
Mintha az a három ember soha nem létezett volna.
Nyomtalanul eltűntek
Lenkát és két osztálytársát hivatalosan eltűntnek nyilvánították.
A telefonjaik elnémultak. Nem történt banki tranzakció. Semmi aktivitás.
Mintha egyszerűen eltűntek volna.
A lány szülei szerint Lenka napokkal korábban „furcsa dolgokat” érzett.
Azt mondta, hogy „álmai vannak magasságokról, ahol már nincs levegő”.
Visszatérés… de honnan?
Három héttel az esemény után, egy éjjel, valaki becsöngetett az egyik fiú otthonába.
Ő volt az.
Mezítláb, csuromvizesen, teljes emlékezetkieséssel.
Nem tudta, hol volt. Nem emlékezett semmire.
Csak egyetlen mondatot ismételgetett:
„Fent voltunk… de nem ebben a világban…”
Megoldás? Nincs
A hatóságok az ügyet „műszaki balesetként, tisztázatlan körülmények között” zárták le.
De akik ott voltak, másképp emlékeznek:
„Az a sikoly nem volt emberi.
És ami utána történt… az nem ebből a világból való volt.”
A „Vihar 360°” azóta soha többé nem tért vissza a vidéki vásárokra.
De minden évben, ugyanazon a napon és időpontban…
valaki ismét hallja azt a sikolyt.
Отправить ответ