Egyedülálló édesanya vagyok. A lányom, Lily, ötéves. Ő a legértékesebb dolog az életemben. Az utóbbi napokban beteg volt – nátha, köhögés, láz. Semmi komoly, de elég ahhoz, hogy ne mehessen óvodába. Nekem viszont dolgoznom kellett, így bébiszittert fogadtam.
Jessica.
Egyetemista, kedves, nyugodt, felelősségteljes. Kiváló ajánlásokkal. Teljesen megbízhatónak tűnt. Lily hamar megkedvelte – és én is végre egy kis levegőhöz jutottam.
Azon a pénteken délután öt körül értem haza. Ismerős hangokat vártam: nevetést a nappaliból, mesét a tévéből, talán szétszórt színes ceruzákat az asztalon.
De ehelyett valami más fogadott.
Csend.
Súlyos, idegen, nyugtalanító csend.
Kiáltottam: „Lily? Jessica?”
Semmi válasz.
Bejártam az egész lakást. Szobáról szobára. A szívem egyre hevesebben vert.
Konyha – üres.
Lily szobája – semmi életjel.
Fürdő – semmi.
Nappali – csend.
Eltűntek.
Elővettem a telefonom, remegő ujjaimmal tárcsáztam Jessica számát.
Egy csörgés. Kettő. Három. Semmi.
Újra próbáltam. Ezúttal már csak a hangposta jelentkezett.
A gyomrom görcsbe rándult. És akkor észrevettem valamit, amitől megfagyott bennem a vér.
Hiányzott a rózsaszín hátizsák. Az, amit Lily mindig magával visz. Amiben az „értékeit” rejtegeti. És amiben elrejtettem az AirTag-et.
Automatikusan megnyitottam a helymeghatározó alkalmazást.
Egy ideig töltött. Aztán…
Repülőtér.
Csak bámultam a képernyőt. Lélegezni sem tudtam.
Repülőtér?!
Felkaptam a kulcsokat, kirohantam a házból, beültem az autóba. Az alkalmazás végig nyitva volt, másodpercenként frissült.
Még mindig repülőtér.
Mit jelent ez? Hova vitte? Miért?!
Amint megérkeztem, átrohantam a terminálon, ismerős arcokat kerestem.
És akkor megláttam őket.
A rózsaszín hátizsákot.
És vele – Lilyt. Jessicát.
De nem voltak egyedül.
Egy férfi állt mellettük. Idősebb, ismeretlen. Jessicát fogta kézen.
Megtorpantam. Lélegezni sem tudtam. Aztán felkiáltottam:
„Mit csinálsz?!”
Jessica megfordult, ledermedt. Lily meglátott, és rögtön felém szaladt.
Magamhoz öleltem. Erősen, kétségbeesetten, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetném.
Jessica valamit dadogott a „repülőtéri látogatásról” meg a „testvéréről”. Azt állította, csak meg akarta mutatni Lilynek a repülőket. De miért engedély nélkül? Miért nem válaszolt a telefonra? Ki volt az a férfi?
Hívtam a repülőtér biztonsági szolgálatát. Mindent elmondtam nekik. A férfit őrizetbe vették. Jessica sírt.
Később kiderült: nem a testvére volt.
A volt barátja volt. Egy férfi, akinek már korábban is voltak gondjai a törvénnyel. Jessica azt állította, véletlenül futottak össze, és „az egész csak félreértés volt”.
De én tudom, hogy ez nem csak egy kirándulás volt a reptérre.
Ha nem lett volna az AirTag…
Ha nem cselekedtem volna azonnal…
Fogalmam sincs, mi történt volna Lilyvel. Hova vitték volna.
Egy valamit biztosan tudok ma már:
Sohasem bízom többé senkire a lányomat alapos ellenőrzés nélkül.
És Lily soha többé nem megy sehova a tudtom nélkül. Még egy lépést sem.
Отправить ответ