Minden egy átlagos, napsütéses napnak indult. Fiatalok, nevetés, hűtött italok, vidám beszélgetések és meleg jakuzzi. Látszólag – semmi különös. De éppen akkor, amikor senki sem várt semmit, valami jelent meg a víz mélyéből. Megmagyarázhatatlan. Sötét. Ijesztő. Ami közvetlenül mellette bukkant fel, mindenkit elnémított a medencében. És amikor jobban megnézték… már túl késő volt.
A tökéletes délután néhány másodperc alatt rémálommá vált.
Tom lazán ült, kezében egy piros műanyag pohárral. Nevetett, beszélgetett a barátaival, a víz gyengéden pezsgett körülöttük. De akkor – a víz mellette balra furcsán kezdett örvényleni. Nem a fúvókák miatt. Nem is valaki mozgása miatt. Valamitől… ami a mélyből jött fel.
„Először azt hittük, valami filmes trükk. Vagy egy játék. De egyik sem volt az.”
Ami a felszínre emelkedett, sötét volt, szabálytalan alakú, és a legfélelmetesebb – SZEMEI voltak. És néztek.
„Közvetlenül láttam. Nem állat. Nem tárgy. Az a valami… rám kacsintott” – mesélte Tom.
Pánik. Sikolyok. Mindenki kiugrott a vízből.
Egy lány sikítani kezdett. Az egyik fiú megcsúszott, miközben próbált kijönni. Tom néhány másodpercig csak bámult – megbénulva. Aztán az a valami eltűnt a hab alatt. Hang nélkül. Nyomtalanul.
De ez nem volt a vége.
A víz… elkezdett VÖRÖS színt ölteni.
Lassan. Eleinte alig észrevehetően. De néhány másodperc múlva, ott, ahol a „lény” felbukkant, vöröses árnyék terjedt szét.
„Azt hittük, valaki kiöntött valami üdítőt. De senki sem ivott ilyet. És ez belülről jött. A mélyből.”
Karbantartókat hívtak. De amit a szűrőben találtak… MEGMAGYARÁZHATATLAN.
A jakuzzit leengedték. A szűrőt kinyitották. Belül – sokkoló leletek:
- Egy műanyag darab, felirattal: „BIO-LAB UNIT 43”
- Szétszakadt szövet, ami laboratóriumi védőruhára emlékeztetett
- Valami, ami egy fogra hasonlított – de nem emberi volt
Baleset? Titkos kísérlet? Vagy valami más?
Pletykák keltek szárnyra egy elhagyott biológiai központról a város szélén. Az emberek eszébe jutottak régi történetek eltűnt kísérletekről. Vagy valamiről, ami „megszökött”. És most… talán a csövekben rejtőzik.
Egy 8 hónappal ezelőtti bejegyzést ismét megosztanak:
„A jakuzziban néha úgy érzem, valami megérinti a lábam. Azt hittem, csak képzelődöm. De most… már nem vagyok biztos.”
A biztonsági kamerák mindent rögzítettek – de a felvétel eltűnt.
Három másodpercnyi videó felkerült az internetre. Látszik, ahogy Tom hátrafordul. Látszik egy árnyék felbukkanása. Sikolyok hallatszanak.
Aztán… semmi.
A klipet törölték minden platformról. Azt mondták, „hamis”, „megrendezett”, „sértette a magánszférát”. De akik látták – nem felejtik:
„Valami volt az. Formája volt. Arca. És SZÁNDÉKA.”
Tom többé nem fürdik. Sem jakuzziban. Sem kádban.
„Aznap óta, amikor belépek a vízbe… félek, hogy újra látom. Nem tudom elfelejteni. Nem tudok aludni.”
A piros műanyag poharat kidobta. A barátai nem hajlandók beszélni az esetről.
A jakuzzit újra megnyitották. De válasz nincs.
Új szűrő. Új szabályok. De semmi magyarázat a BIO-LAB UNIT 43-ra. Semmi a „fogról”.
És semmi ARRÓL, ami felbukkant.
Következtetés: mi van, ha az igazi fenyegetés… nem felülről jön – hanem alulról?
Amikor belenézel a víz nyugodt felszínébe, elhiszed, hogy biztonságos. Tiszta. Meleg.
De talán valami visszanéz rád… a másik oldalról.
Отправить ответ