Teréz és Júlia testvérek voltak, akiket különleges kötelék fűzött egymáshoz – gyerekkoruk emlékein túl még a születésnapjukat is megosztották. Pontosan két év különbséggel születtek, és kicsi koruk óta mindig együtt ünnepeltek.
Három évvel ezelőtt azonban elveszítették szeretett apjukat. Egy hirtelen baleset vitte el őt. Nem volt búcsú, sem magyarázat. Csak csend és üresség maradt.
Egészen addig a napig, amikor minden megváltozott.
Amikor megérkeztek a temetőbe, valami szokatlant vettek észre. Apjuk sírján egy kis fa doboz feküdt. Gondosan faragott, tetején egy felirattal:
„A kislányaimnak. Ma nyissátok ki.”
Meglepetten néztek egymásra. Ki hagyhatta ott? És honnan tudta, hogy pont ma jönnek?
Kinyitották a dobozt. A belsejében ez volt:
📜 Kézzel írt levél
📸 Régi gyerekkori fényképek
🎁 Két ezüst kulcstartó a T és J betűkkel
A levélben ez állt:
„Drága lányaim,
ha ezt olvassátok, akkor már nem vagyok veletek. De ez nem jelenti azt, hogy eltűntem az életetekből.
Hagytam nektek valamit, ami visszavisz oda, ahol boldogok voltunk együtt.
Menjetek vissza a régi faházunkhoz. A kulcs már nálatok van.
Szeretettel,
Apa”
Teréz és Júlia sírtak. De hosszú évek után először ezek nem a bánat könnyei voltak. Ezek a meghatottság, az újraéledt remény könnyei voltak — egy váratlan ajándéké, amely újra összekötötte a szívüket apjukéval.
Aznap valami fontos történt: ráébredtek, hogy az igazi szeretet nem múlik el a halállal. Csak alakot vált.
Отправить ответ