Minden teljesen ártatlanul kezdődött, amikor a feleségemmel úgy döntöttünk, segítünk a nagynénjének kitakarítani a padlást a régi családi házban, a Vysočina régióban. A ház a dédnagymamájáé volt, és úgy tűnt, hogy az 1970-es évek óta senki sem járt ott alaposabban. A poros dobozok, régi füzetek és fakó fényképek között egy különös, nehéz tárgyra bukkantunk, amely egy megsárgult takaróba volt csomagolva.
Ez egy hosszúkás fémhenger volt – részben fából, részben rézből –, finom vésetekkel a peremén és néhány forgatható tárcsával, amelyek halk kattogó hangot adtak. Első pillantásra zeneszerkezetre hasonlított, de nem játszott semmilyen dallamot. Egyikünk sem tudta, mire szolgálhat – és éppen ez kezdett el igazán érdekelni bennünket.
Úgy döntöttünk, alaposan megvizsgáljuk a tárgyat. Letisztítottuk a portól, és elkezdtük tanulmányozni a véseteket. Néhány jel régi szláv szimbólumokra hasonlított, mások csillagászati jelekre vagy alkímiai szimbólumokra emlékeztettek. A kíváncsiságunk arra késztetett bennünket, hogy régi könyvekben, archívumokban és történelmi tárgyakkal foglalkozó online fórumokon kezdjünk kutatni.
Néhány órás keresés után egy hasonló tárgyra bukkantunk egy osztrák múzeum katalógusában. Egy úgynevezett mechanikus naptár volt, kódolási mechanizmussal, amelyet a 19. században tudósok és utazók használtak titkos információk tárolására. A szakértő szerint, akivel felvettük a kapcsolatot, ez egy nagyon ritka és precízen elkészített szerkezet volt – valószínűleg egy adott személy számára kézzel készült.
A legérdekesebb azonban az volt, amit belül találtunk. Néhány napnyi megfejtés után megtaláltuk a megfelelő kombinációt, és a fedél egy halk kattanással kinyílt. Belül egy gondosan feltekert pergamen volt, rajta egy gyönyörű éjszakai égbolt-rajzzal – csillagok, bolygók, valamint furcsa geometriai alakzatok és régi cseh nyelvű szöveg. Ez egyfajta égbolt-térkép volt, amely útmutatást adott egy különleges jelenség megfigyeléséhez, amely állítólag csak néhány generációnként történik meg.
Ami azonban a legjobban meglepett bennünket, az az aláírás volt: J. V. Havel, 1898. A helyi krónikában utánajárva kiderült, hogy ő egy autodidakta csillagász volt, aki ebben a házban élt, és ismert volt csillagászati érdeklődéséről. Az emberek akkoriban különcnek tartották – és most kiderült, hogy egy olyan nyomot hagyott maga után, amely több mint száz évig fennmaradt.
Később a tárgyat a helyi múzeumnak adományoztuk, ahol a regionális személyiségekről és rejtélyekről szóló állandó kiállítás része lett. Számunkra azonban sokkal többet jelentett – emlékeztetett arra, hogy még a látszólag elfeledett dolgok is rejthetnek olyan történetet, amely túlmutat egyetlen generáción.
Így történt, hogy egy véletlen padláslelet révén egy olyan történelemdarabot fedeztünk fel, amely egy évszázadon át várt arra, hogy valaki újra felfedje.
Отправить ответ