Kora reggel volt, még alig világosodott, amikor furcsa zajt hallottunk a város szélén lévő állatorvosi klinikánkon. Azt hittük, hogy a szél az, vagy valaki véletlenül kopogott.
De amikor nővérünk, Katka kinyitotta az ajtót, egy magas alak állt ott. Nem ember. Egy szarvas.
Nagy, fenséges, a lélegzete szapora volt, a szemeiben furcsa kifejezés – nem félelem, hanem fájdalom. Nem menekült el. Csak állt ott, és nézett. Gyanúsan nyugodtan.
Amikor közelebbről megnéztük, észrevettük, hogy a bal hátsó lába dróttal és koszos ronggyal van átkötve. Úgy nézett ki, mint egy rögtönzött kötés – de nem valakitől, aki segíteni akart volna az állatnak. Épp ellenkezőleg.
A drót szorosan volt feltekerve, fájdalmasan bevágva a húsába. A rongyon pedig… egy felirat. Kézzel írt üzenet. Elhalványult, de olvasható:
„Ez a kezdet. Figyelj tovább.”
Nem értettük. Ez egy vicc volt? Fenyegetés? Szimbolikus tett? A szarvas sérült volt, de egyébként rendben. Mégsem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy valaki élő állatot használt arra, hogy közvetítsen valamit – nekünk vagy a világnak.
Ezért hívtuk a rendőrséget. Átvették az ügyet, a szarvast ellátták és elszállították egy mentőállomásra.
De bennünk nyugtalan érzés maradt. Az érzés, hogy ez nem volt véletlen. Hogy valaki figyel… és teszteli, hogyan reagálunk.
És attól a naptól kezdve soha többé nem nyitjuk ki reggel az ajtót gondtalanul.
Отправить ответ